A hőátbocsátás elsőre nagyon tudományosan hangzik, és tulajdonképpen az is, de emiatt nem kell megijednünk a fogalomtól. Amikor a hőátbocsátás szóba kerül, akkor rögtön szóba kerül az U vagy a K érték, és ekkor már legtöbbünk fel is adja az erről való elmélkedést. Pedig nagyon fontos tényezőről van szó, hiszen amellett, hogy a környezetünk jól járhat, a pénztárcánk is. Cikkünkkel szeretnénk közérthetővé tenni azokat a fogalmakat, amelyek a hőátbocsátás és hőszigetelés kapcsán felmerülnek.
A hőátbocsátás egy fizikában használatos fogalom, amit U-val jelölünk és mértékegysége W/m2K. Egyszerű megfogalmazásban azt takarja, hogy a hő áthalad a melegebb környezetből a hidegebbe. Ezáltal a hőátbocsátás a gyakorlatban azt jelenti, hogy télen kimegy a meleg a házból, nyáron pedig bejön.
Tehát a hőátbocsátási tényező – vagyis az U érték – megmutatja, hogy mennyi hőmérséklet jut át a magasabb hőmérséklet felől az alacsonyabb felé. Ha az U=1 W/m2K, akkor az épületből 1 négyzetméteren egy fok hőmérséklet csökkenésnél 1 Watt energia távozik. 2021-től az új épületeknek már meg kell felelnie az úgynevezett közel nulla energiaigényű műszaki előírásoknak, ezért nem mindegy az, hogy milyen anyagokból készül a falazatunk, hiszen ez nagyban befolyásolja, hogy mekkora lesz az U érték.
Dióhéjban elmondható, hogy minél kisebb egy adott szerkezeti elem U értéke, annál jobb a hőszigetelése, tehát annál kevesebb energiát veszítünk el az adott szerkeszti elemnél.
Tegyük fel például, hogy 25 fok van a házunkban télvíz idején, a kinti hőmérséklet pedig 5 fok. A fennálló hőmérsékletkülönbség így 20 fok. A házunk alapterülete 20×20 méter, a belmagasság pedig 3 méter, akkor az a ház 4 külső falával megszorozva 120 (20x3x4). Tehát 120 négyzetméter falunk van. Ezt a falunk hőátbocsátási tényezőjével is meg kell szoroznunk. Ennek a mértékegysége W/m2K, és számos tényező befolyásolja, de most az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy ez 1.
Az így kapott 240-es értéket még a fentebb kiszámolt hőmérsékletkülönbséggel (20 °C) is meg kell szoroznunk, azaz 240×20=4800. Az így megkapott érték alapján 4800 Watt energia távozik óránként a házunkból, tehát ennyi a hőveszteség, ha a falak szempontjából vizsgáljuk.
Elsősorban azért, mert egy jó szigetelés nagyban csökkentheti rezsiköltségeinket. Azonban a szigetelésnél hajlamosak vagyunk csak a falakat figyelembe venni, pedig ennél többről van szó, így a fentebb levezetett példa természetesen csak iránymutatás, hiszen a hőveszteség nem csak a falak szempontjából vizsgálandó. A födémnek, a tetőszerkezetnek, az ablakoknak, a padlónak, a lábazatnak és a bejárati ajtónak is van hővesztesége, és mindezeken felül még a ház tájolását vagy a szellőztetést is figyelembe kell venni. Az is köztudott, hogy a meleg levegő felfelé száll, ezért a tetőtérből tud a legtöbb energia távozni.
Az általunk forgalmazott ThermoBlock U falazat kiváló jellemzőkkel rendelkezik, hiszen közel nulla az energiaigénye. A ThermoBlock falazattal pedig nemcsak az utólagos szigetelést „úszhatjuk meg”, hanem karcsúbb falakat és nagyobb alapterületet érhetünk el páralecsapódás vagy penészesedés nélkül. Ha szakmai segítségre van szükséged, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, és kérd a Kreatív Otthon Studió ingyenes konzultációját.
Menü